Jövőre Néző Kilátások Nyelvórákon Keresztül

2020 májusa óta tanítok a Hope for the Future-on keresztül németet mint idegennyelvet. Emellett szociális munkát és neveléstudományt tanulok egy alkalmazott tudományokra szakosodott egyetemen. 2015-ben Bécsben elvégeztem egy némettanári tanfolyamot, azóta különféle marginalizált csoportokat támogatok. A célcsoportunk olyan emberek, akik érintettek a kényszerprostitúcióban és az emberkereskedelemben. Jelen pillanatban egy kezdő és egy haladó csoportot tanítok. Naponta 3-9 ember vesz részt a foglalkozásokon. Nemcsak az a célunk, hogy stabilitást adjunk nekik, hanem az is, hogy német nyelvre tanítsuk őket. Bevett szokásunk, hogy a csoporttal együtt plakátokat készítünk, ezáltal is jobban megértve a nyelvet. Számos más módszer is segíti a tanítást és a tanulást. A programunk fontos része, hogy figyelünk az új és régi módszerek megerősítésére. Összesen hárman vagyunk, akik németet tanítunk. Azon vagyunk, hogy új tanítási módszereket kutassunk fel és találjunk, hogy jól tudjunk együtt működni.

MENEKÜLÉS A POKOL RABSÁGÁBÓL

A csoportok résztvevői olyan emberek, akik szeretnének egy bántalmazó helyzetből kiszabadulni vagy akiknek ez már sikerült is. Többnyire olyan nőkkel kerülünk kapcsolatba, akik szexuális erőszak és emberkereskedelem áldozatai. Az érintettek legtöbbször súlyosan traumatizáltak, így a szociális munkásoknak megfelelő türelemmel és érzékenységgel kell rendelkezniük. A traumatizált klienseknél előfordulhat, hogy pontatlanok, nehezen koncentrálnak vagy könnyen elfáradnak. Az a célunk, hogy ellensúlyozzuk a traumát – figyelmesen meghallgatjuk őket, és a nyelvtudás által erősítjük az önbizalmukat. A kényszerprostitúció komoly bűncselekmény. Becslések szerint 45 millió embert érint a kényszerprostitúció vagy az emberkereskedelem. A legtöbb túlélő – a múltjából és élettapasztalatából kifolyólag – fél a jövőtől, és gyakran előfordul, hogy nem tudja, mit tegyen a menekülést követően. Ez az egyik oka annak, hogy nehezen törnek ki a mérgező és bántalmazó kapcsolatokból, és ebből adódik, hogy ezeken a területeken lehet elkezdeni az érintetteket támogatni. Sokszor nehezen bíznak meg másokban, hiszen számtalanszor becsapták és bántalmazták őket.

ÚJ UTAK KIALAKÍTÁSA KÖZÖSEN

A biztonságos környezet és a jó kapcsolat kialakításhoz elengedhetetlenek a szociális készségek és a roppant bonyolult folyamatok megértésének képessége. Idővel elkezdenek bízni az érintettek. Így, hogy van mellettük valaki, tehát nincsenek egyedül, új idegennyelvet tanulni is könnyebb, teljesíthetőbb. A résztvevők kifejezetten szeretnek új szavakat tanulni. Gyakran elkapom a szemükben felgyúló gyönyörű szikrát, amikor valami újat tanultak. Remélem sikerült bemutatnom, hogy miért szeretek ilyen nagyon tanítani. Természetesen még a képzett csapatunk is gyakran kihívásokkal találja magát szemben, de a közös cél szem előtt tartása egyengeti az utat a klienseink számára kialakítandó új élet felé. Az is fontos, hogy a tanfolyam résztvevőit integráljuk a munkaerőpiacra. A német nyelv elsajátítása szükséges lépés tehát. Klienseink függetlenné válása és a rendszeres havi bevétel megszerzése az elsődleges szempontjaink között szerepel. A Hope for the Future ezeken a területeken kínál az érintetteknek fenntartható perspektívát és biztos támogatást. A munkaintegrációs tréning napi rendszert ad, erősíti a szociális készségeket, ellenállóvá tesz és rugalmasságot ad.

A TANULÁS GYAKRAN A SZÍVBEN KEZDŐDIK

Némettanárként az a munkám legjobb része, amikor egy-egy beszélgetésben visszahallom az általam tanított szavakat. Nem ritka, hogy a klienseink a múltban is elcsíptek itt-ott német szavakat, kifejezéseket. A pontatlan vagy a nem jól rögzült nyelvezet kijavítása gyakran problémás. Nem ritka, hogy a részvevők összebarátkoznak, együtt tanulnak egy közelgő vizsgára. Ez is motiváló és bátorító számukra. A koronavírus járvány idején is támogatjuk a klienseinket. A kollégáimmal Zoomon tanítjuk a csoportot. A részvevők a tanulás új formáját is elsajátítják az internet, könyvek, plakátok, magazinok és videók segítségével. Az a célunk, hogy fenntartható módon népszerűsítsük a csoportjainkat. A nyelvi leckék nemcsak a résztvevők önbizalmát növelik, hanem felkeltik és felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos a nyelvi készség.

SZOCIÁLIS MUNKA A RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA

A Herzwerk nevű partnerszervezetünkkel különleges kapcsolatunk van. A magasan képzett csapattal való mély és valós eszmecsere által biztosítjuk a program hosszútávú fenntarthatóságát. Jó kapcsolatot ápolunk egymással, ezáltal fontos struktúrát építünk a környezetünk számára. Új bátorságot adunk az érintetteknek – a ti segítségetekkel –, hogy merjenek élni. Mindenki megérdemli és joga van arra, hogy méltósággal, félelem nélkül éljen. A nyelvtanfolyam ingyenes a résztvevők számára. Azt gondoljuk, hogy az emberi méltóság – származástól függetlenül – sérthetetlen.